Ősi erdők

A virágos növények ma a Föld legelterjedtebb növénycsoportjai közé tartoznak, elterjedésük azonban nem feltétlenül olyan későn kezdődött, mint azt a tudósok korábban gondolták.

Az Új-Mexikóból előkerült, figyelemre méltó fosszíliaegyüttes arra utal, hogy ezek a növények már egy jelentős kihalási esemény előtt is összetett erdei életközösségeket alkottak, és viszonylag nagy magvakat, illetve terméseket hoztak létre.

A leletek új megvilágításba helyezik az ősi erdők kialakulását és a virágos növények időbeli sokféleségének fejlődését.

A vulkáni hamu által megőrzött erdő

A felfedezés az Új-Mexikóban található Jose Creek Formáció egyik fosszíliákat tartalmazó rétegéhez, a Dori-tufához kapcsolódik. A kutatók becslése szerint a lelőhely körülbelül 74,6 millió éves, vagyis a késő kréta időszakából származik.

Egy vulkánkitörés hamuval borította be a területet, így a környező növényzet szokatlanul részletes lenyomata maradt fenn. Sok más fosszília-lelőhellyel ellentétben, ahol a folyók által szállított vagy tavakban lerakódott növénymaradványok gyűlnek össze, ez a terület az ősi táj jelentős részét eredeti elrendezésében őrizte meg.

A hamuréteg mintegy 1,2 kilométer hosszan húzódik, így a kutatók az egykori erdő jelentős részén vizsgálhatják a növénymaradványokat. A megkövesedett levelek, virágok, magvak, termések és más növényi maradványok ezrei árulkodnak a betemetődés előtt létező életközösségről.

Mivel a hamu viszonylag rövid idő alatt rakódott le, a lelőhely szinte pillanatfelvételt kínál egy ősi ökoszisztémáról. A kutatók így azt is tanulmányozhatják, hogyan éltek egymás mellett a különböző növények, ahelyett, hogy csupán egymástól távoli helyszínekről származó, elszigetelt példányokra támaszkodnának.

A virágos növények már akkor is virágoztak

A virágos növények, tudományos nevükön zárvatermők, jóval korábban, mintegy 135 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Föld történetében. Korai képviselőik többnyire viszonylag kis termetűek voltak, magvaik pedig gyakran külső segítség nélkül is képesek voltak terjedni.

A tudósok sokáig úgy vélték, hogy a késő kréta időszakban számos virágos növény még csak korlátozott szerepet játszott az ökoszisztémákban. E felfogás szerint széles körű elterjedésük és uralkodóvá válásuk jelentős részben a mintegy 66 millió évvel ezelőtti kihalási esemény után következett be.

Az új-mexikói fosszíliák megkérdőjelezik ezt az egyszerűsített időrendet. A megőrződött növényközösségben jelentős törzsátmérőjű virágos fák is voltak, köztük a babérfélék és a pálmák rokonságába tartozó növények. Ezek páfrányokkal és tűlevelűekkel, vagyis régebbi növénycsoportok képviselőivel együtt éltek.

A leletek arra utalnak, hogy a virágos növények már jóval a kréta időszak vége előtt fontos szerepet töltöttek be legalább egyes erdei ökoszisztémákban. Ez nem jelenti azt, hogy minden régióban ugyanolyan növényzet uralkodott, azt viszont igen, hogy az ősi növényközösségek fejlettebbek és változatosabbak lehettek, mint azt korábban feltételezték.

A magvak és a termések jelentős különbségre utalnak

A tanulmány egyik legfigyelemreméltóbb megállapítása a magvak és a termések méretével kapcsolatos. A botanikában a diaszpóra kifejezés a magra, illetve azokra a hozzá kapcsolódó képletekre utal, amelyek elősegítik a növény új helyekre történő elterjedését.

Sok más, késő kréta időszakából származó fosszília-lelőhelyen ezek a képletek jellemzően apró magvak méretűek voltak. Az új-mexikói lelőhelyen talált példányok átlagos mérete ezzel szemben inkább egy nagyobb áfonyáéhoz hasonlított. A kutatók szerint térfogatuk több mint százszoros növekedést mutatott.

A fosszíliaegyüttes csaknem 80 különböző diaszpóratípust tartalmazott, köztük több olyan példányt is, amelynek hossza elérte a 2,5 centimétert. Ez a változatosság arra utal, hogy a virágos növények már ekkor is a szaporítóképletek terjesztésének sokféle stratégiáját alkalmazták.

A nagyobb magvak és termések előállítása jelentős erőforrás-befektetést igényelhet a növényektől. A nagyobb tápanyagtartalékok elősegíthetik a kezdeti növekedést, a magokat körülvevő képletek pedig befolyásolhatják azok terjedését. A fosszíliák ezért értékes bizonyítékokkal szolgálnak azokról az ökológiai stratégiákról, amelyek a Föld történetének ebben a szakaszában már kialakultak.

Mit árulnak el a leletek a növények evolúciójáról?

A tanulmány 2026. június 25-én jelent meg a Science című tudományos folyóiratban. A kutatást Jaemin Lee vezette, munkájában pedig a Kaliforniai Egyetem, Berkeley és más intézmények kutatói is részt vettek.

Az eredmények megkérdőjelezik azt az elképzelést, hogy a virágos növények későbbi uralkodóvá válása elsősorban a kréta időszak végi kihalást követő ökológiai változásoknak köszönhető. Az új-mexikói erdőben a szaporodási stratégiák jelentős változatossága már több millió évvel korábban kialakult.

A fosszíliák ugyanakkor nem adnak pontos választ arra, miért jelentek meg a nagyobb magvak és termések. Kialakulásukhoz több környezeti és ökológiai tényező is hozzájárulhatott, és a különböző növénycsoportok eltérő evolúciós utakat járhattak be. Más fosszília-lelőhelyek további vizsgálata segíthet meghatározni, milyen széles körben érvényesültek ezek a mintázatok.

Az új-mexikói fosszília-lelőhely értékes betekintést nyújt egy mintegy 74,6 millió évvel ezelőtt létező erdő világába. A leletek nem adnak teljes magyarázatot a virágos növények felemelkedésére, de pontosítják az evolúciójukról alkotott időrendi képet, és új kérdéseket vetnek fel.

A további felfedezések feltárhatják, milyen elterjedtek voltak ezek a korai erdei életközösségek, és mely környezeti feltételek járultak hozzá a ma ismert virágos növények rendkívüli változatosságának kialakulásához.