Állatok
Csendben szennyeződnek
Az Amazonas folyóinak halai számára a mikroműanyagok egyre komolyabb, láthatatlan veszélyt jelenthetnek.
A kutatások szerint ezek az apró részecskék már jelen vannak a folyókban, patakokban és tavakban, és nemcsak a halak emésztőrendszerébe, hanem bizonyos fajok légzőszervébe is bekerülhetnek.
A különleges módon lélegző pirarucu esetében ez különösen aggasztó, miközben a térség lakossága jelentős mértékben támaszkodik a halra mint élelmiszerre.
Amikor a légzés is veszélyessé válhat
A pirarucu (Arapaima gigas) az Amazonas egyik legkülönlegesebb hala. Az oxigénben szegény vizekben a felszínre emelkedik, és módosult úszóhólyagjának segítségével a levegőből vesz fel oxigént. Ez a rendkívüli alkalmazkodás lehetővé teszi számára, hogy olyan környezetben is életben maradjon, ahol sok más halfaj nehezen boldogul.
Most azonban éppen ez az alkalmazkodás teheti sérülékenyebbé a mikroműanyagokkal szemben.
A pirarucu nem képes hosszabb ideig a felszínre emelkedés nélkül életben maradni. A légzéshez használt szerv ezért közvetlenül érintkezhet a vízben lebegő mikroműanyag-részecskékkel. A kutatók szerint ezek a részecskék mechanikai károkat okozhatnak, és akár a glottisz működését is zavarhatják, amely a légzés szabályozásában is szerepet játszik.
A mikroműanyagok emellett olyan fontos ásványi anyagokhoz is kötődhetnek, mint a nátrium, a kálium és a kalcium, ezáltal megzavarva azok normális felhasználását a szervezetben.
A szervezet idegen anyagként érzékeli a műanyag részecskéket, ezért gyulladásos folyamatokat indíthat el. Az állat energiája így részben nem a növekedésre és más alapvető működésekre, hanem a szennyező részecskék elleni védekezésre fordítódhat.
A városi patakokban még nagyobb a veszély
A mikroműanyag-szennyezés jelenléte már az Amazonas-medence több víztípusában bizonyított. A nagy folyók hatalmas víztömege bizonyos mértékben hígíthatja a szennyezést, de a részecskék ettől még tovább szállítódhatnak, felhalmozódhatnak az üledékben, vagy a kisebb vízmozgású területeken rakódhatnak le.
A helyzet különösen aggasztó lehet a városokban, ahol a szennyvíz és a szabálytalanul elhelyezett hulladék a kisebb patakokba és tavakba kerülhet.
Manaus városi patakjaiban egy kutatás köbméterenként akár 74 550 mikroműanyag-részecskét is kimutatott.
A Puraquequara-tóban pedig egy vizsgálat során az elemzett jaraquí halak felének beleiben találtak mikroműanyagokat. Ez azért is jelentős, mert a jaraquí az Amazonas állam egyik leggyakrabban fogyasztott halfaja.
A kutatók szerint az Amazonas különleges vízjárása tovább bonyolítja a helyzetet.
Az áradások idején a folyók, árterek és elöntött erdők összekapcsolódnak, így a szennyező részecskék nagyobb területen terjedhetnek. A száraz időszakban viszont a csökkenő vízmennyiség miatt egyes helyeken koncentrálódhatnak.
A víz típusa és a növényzet szintén befolyásolhatja, hogy hová kerülnek a mikroműanyagok. A vízinövények például visszatarthatják a részecskéket, ugyanakkor ezzel egy helyen nagyobb mennyiségben is elérhetővé tehetik azokat a velük kapcsolatba kerülő állatok számára.
A kisebb halak sem ússzák meg
Nemcsak az Amazonas óriásai vannak veszélyben. A kisebb halak számára különösen fontosak az úgynevezett igarapék, vagyis a régiót behálózó keskeny vízfolyások.
Andreu Rico kutatásai szerint az Amazonas, a Negro, a Tapajós és a Tocantins nagy folyóinak fő medreiben mért mikroműanyag-koncentrációk még nem minden esetben érték el azt a szintet, amely mérgezési kockázatot jelentene a halak számára.
A Manaus és Belém környéki kisebb patakokban azonban a vizsgált helyek legalább 20 százalékán a koncentráció meghaladta az állatok számára biztonságosnak tekintett határértékeket.
A tudósok szerint az Amazonas több mint 3000 halfajának mindegyikét nem lehet ugyanúgy megítélni. A mikroműanyagok általános hatásai hasonlóak lehetnek, de az egyes fajok eltérő életmódja és élettana új kockázatokat teremthet.
A mederben is ott a műanyag
A tamoatá (Hoplosternum littorale) egy másik amazóniai halfaj, amely sajátos táplálkozási szokásai miatt kerülhet kapcsolatba a mikroműanyagokkal. Ez a hal gyakran a tavak és árterek fenekén él, és az üledékben található szerves törmelékkel táplálkozik.
Ez azt jelenti, hogy könnyen lenyelheti azokat a műanyag részecskéket is, amelyek az üledékben felhalmozódtak. A Negro folyó üledékében a becslések szerint köbméterenként körülbelül 13 millió mikroműanyag-részecske lehet.
Renan Amanajás kutatásai szerint már az is kimutatható hatással járhatott, ha a halak táplálékában mindössze 0,0005 százaléknyi mikroműanyag volt jelen. A kísérletek során nőtt a stressz szintje, miközben az állatok testsúlyt veszítettek.
A kutató szerint a gyulladásos válasz olyan energiát használ fel, amelyet a hal egyébként növekedésre fordíthatna.
A probléma az emberhez is elérhet
A mikroműanyagok jelenléte nemcsak természetvédelmi kérdés. Az Amazonas térségében a halászat és a halfogyasztás a mindennapi élet és az élelmezés fontos része.
Az Amazonas államban egy ember évente akár 14 kilogramm halat is elfogyaszthat, miközben a brazil országos átlag körülbelül 2,8 kilogramm. A folyóparti közösségekben a halfogyasztás ennél is jelentősebb lehet.
Ezért a mikroműanyagok halakra gyakorolt hatása közvetve az emberi élelmezésre is kihatással lehet. Ha a szennyezés tartósan befolyásolja a halak növekedését, testsúlyát vagy egészségi állapotát, az a halállományokra és a helyi halászatra is újabb nyomást helyezhet.
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy még nincs elegendő adat annak bizonyítására, pontosan milyen mértékben jutnak el az amazóniai halakban található mikroműanyagok az emberekhez. Nemzetközi vizsgálatok más térségekben már kimutattak mikroműanyagokat kereskedelmi forgalomban lévő halfajok ehető szöveteiben, ezért a lehetőség tudományosan is komoly figyelmet érdemel.
Még sok a megválaszolatlan kérdés
A kutatók szerint az Amazonas mikroműanyag-szennyezésének feltérképezése az elmúlt években jelentősen fejlődött, de a részecskék mozgásáról és az egyes halfajokra gyakorolt hosszú távú hatásokról még kevés információ áll rendelkezésre.
Különösen fontos lenne megérteni, hogyan változik a szennyezés az áradási és száraz időszakok között, miként viselkednek a mikroműanyagok a különböző víztípusokban, és hogyan jutnak el az üledékből a tápláléklánc magasabb szintjeire.
Az Amazonas halai évmilliók alatt alkalmazkodtak a magas hőmérséklethez és az oxigénszegény vizekhez.
A mikroműanyag azonban egy új, emberi eredetű kihívás, amelyhez ezek az állatoknak nem volt lehetőségük evolúciósan alkalmazkodni.
A tudósok szerint ezért nemcsak a vízben található műanyag mennyiségét kell tovább vizsgálni, hanem azt is, hogy ez a láthatatlan szennyezés miként változtatja meg az Amazonas élővilágának működését – és hosszabb távon milyen következményekkel járhat azokra az emberekre, akik ettől az ökoszisztémától függnek.