Titkos kertészek

Egy Okinava közelében fekvő trópusi japán sziget tengerparti erdeiben él egy jelentéktelennek tűnő növény, amelyet könnyű összetéveszteni egy gombával.

A zöld színtestekkel nem rendelkező parazita más növények gyökerein él, és akár egymillió apró magot is termelhet.

A kutatókat azonban régóta foglalkoztatta a kérdés: hogyan jutnak el ezek a magok egyik helyről a másikra?

A választ most egy meglepő állatban találták meg. A kutatók kamerafelvételeken figyelték meg, hogy a szárazföldi remeterákok a növény terméseivel táplálkoznak. Mivel egyes termések az állatok testére tapadnak, bizonyos magok pedig még az emésztőrendszerükön való áthaladást is túlélik, a remeterákok kívülről és belülről is segíthetik a magok terjesztését.

A hangyákra gyanakodtak

A kutatás középpontjában a Balanophora fungosa áll, amely a Balanophoraceae családba tartozó parazita növény. Tompa színű, élesztőre emlékeztető illatú termései könnyen leválnak, ezért Kenji Suetsugu, a Kobe Egyetem botanikusa kezdetben azt feltételezte, hogy a magokat hangyák terjesztik.

Korábbi kutatásai alapján ez nem is tűnt alaptalan feltételezésnek: a Balanophoraceae család növényeinek magjait különféle gerinctelen állatok, például hangyák, tücskök és csótányok is terjeszthetik.

Suetsugu azonban egy egyszerű kísérlettel kizárta a hangyákat. Olyan hálóval fedte le a növényeket, amelyen a hangyák át tudtak jutni, a nagyobb állatok viszont nem. Ennek ellenére a termések ezután már nem tűntek el.

A kutató ezt követően időzített kamerákat helyezett ki, hogy megfigyelje, ki keresi fel valójában a növényeket.

A remeterákok a titkos terjesztők

A felvételek végül egy váratlan szereplőt lepleztek le: a Coenobita brevimanus nevű szárazföldi remeterákot. Suetsugu megfigyelte, ahogy az állatok ollóik segítségével lekaparják a növény terméseit. Előfordult, hogy egyetlen éjszaka alatt egy egész terméscsoportot eltávolítottak.

A történet azonban nem merül ki abban, hogy a rákok elfogyasztják a terméseket. Egyes növényi részek az állatok testére tapadtak, így a remeterákok magukkal is vihették őket. A kutató több méterre a növényektől is megfigyelt olyan állatokat, amelyek még magukkal hordták a növényi maradványokat.

Ráadásul a kísérletek azt is kimutatták, hogy bizonyos magok túlélték a remeterákok emésztőrendszerén való áthaladást. Mivel ezek az állatok akár 100 métert is megtehetnek, jelentős távolságra juttathatják el a növény magjait.

Kétféleképpen segítenek

A kutatás szerint a remeterákok tehát két különböző módon járulhatnak hozzá a magok terjesztéséhez.

Az egyik módszer a külső terjesztés: a termések az állatok testére tapadnak, amelyek aztán más területekre viszik őket;

A másik a belső terjesztés: egyes magok elfogyasztás után is életképesek maradnak, így az állatok emésztőrendszerükön keresztül is továbbjuttathatják őket.

Suetsugu szerint különösen érdekes, hogy ezeket az állatokat korábban elsősorban mindenevőként, dögevőként vagy magfogyasztóként tartották számon, nem pedig olyan állatokként, amelyek a növények számára hasznos partnerek lehetnek.

Az illat vezetheti őket

A kutató további érdekes megfigyelést is tett. A remeterákok úgy tűnt, hogy kifejezetten az érett növényeket keresik fel, miközben a még fejletlen példányok körül nem figyelt meg hasonló aktivitást.

Ez arra utal, hogy az érett növények jellegzetes illata vonzhatja a remeterákokat. Az illat tulajdonképpen egyfajta jelzésként szolgálhat a talajon táplálékot kereső gerinctelen állatok számára, amelyek szinte bármit elfogyasztanak, amit megtalálnak és csipeszeikkel el tudnak érni.

A kisebb állatok szerepe is fontos

A magterjesztéssel kapcsolatos kutatásokban általában a nagyobb testű gerincesek kapják a legtöbb figyelmet. A kisebb gerinctelenek szerepe gyakran háttérbe szorul, pedig szigeteken, feldarabolt élőhelyeken és árnyékos erdőtalajokon is fontos szerepet játszhatnak a magok terjedésében.

Suetsugu szerint minden új felfedezés közelebb viheti a kutatókat annak megértéséhez, hogy mikor és miért válnak bizonyos állatok jelentős magterjesztőkké.

A szárazföldi remeterákok esetében ez az első ilyen megfigyelés. Mivel azonban ezek az állatok nagy számban fordulnak elő a tengerparti erdőkben, és mindenevő táplálkozás jellemzi őket, elképzelhető, hogy a most feltárt kapcsolat nem egyedi jelenség.

A kutatás eredményeit az Ecology folyóirat közölte „Unexpected allies: A szárazföldi remeterákok és csótányok hozzájárulnak a magvak szétszóródásához egy nem fotoszintetikus növényben”. A tanulmány szerint a remeterákok magterjesztő szerepe fontosabb lehet, mint azt korábban gondolták.