Rejtőzködő békafaj

Több mint 100 éven keresztül egy Ecuadorban és Kolumbiában élő, gyakori trópusi békafaj úgy szerepelt a tudományos nyilvántartásokban, mintha egy másik fajhoz tartozna.

A Milpe-rablóbéka (Pristimantis milpe) most végre önálló tudományos besorolást kapott egy történelmi múzeumi gyűjtemény újravizsgálatának köszönhetően.

A felfedezés arra is rávilágít, hogy a több évtizede vagy akár évszázada megőrzött természettudományi példányok ma is fontos szerepet játszhatnak a Föld élővilágának feltárásában.

Egy évszázados rejtély nyomában

Az Ecuadori Pápai Katolikus Egyetem kutatói hivatalosan is leírták a Pristimantis milpe nevű fajt, amelyet Milpe-rablóbékaként is ismernek. A kutatás során kiderült, hogy az állatot generációkon keresztül tévesen azonosították.

A fordulópontot azoknak a békapéldányoknak a vizsgálata jelentette, amelyeket még a 19. században gyűjtöttek Ecuadorban.

A történelmi mintákat a londoni Natural History Museum őrzi, így a kutatók össze tudták vetni őket a Nyugat-Ecuadorban és Dél-Kolumbiában élő mai békapopulációkkal.

Az elemzés során bebizonyosodott, hogy az eredeti példányokat korábban tévesen egy másik fajhoz sorolták. Emiatt egy olyan béka, amelyet a kutatók már évtizedek óta ismertek, soha nem kapta meg a saját tudományos besorolását.

A felfedezésről a ZooKeys című nemzetközi tudományos folyóiratban számoltak be, amely elsősorban a biodiverzitással és a rendszertannal foglalkozik.

Gyakori béka, rejtett identitással

A Pristimantis milpe története azért is különleges, mert nem egy ritka, elszigetelt területen élő állatról van szó. A faj kifejezetten elterjedt, ismert élőhelye pedig több mint 67 000 négyzetkilométert ölel fel a Chocó erdőségeiben, Nyugat-Ecuadortól egészen Dél-Kolumbiáig.

A béka különböző környezetekben is képes megélni: a tengerszinthez közeli területektől egészen az 1200 méteres magasságban fekvő erdőkig megtalálható. Éjszakai hangja ráadásul jellegzetes, ezért a kutatók szerint viszonylag könnyű észlelni természetes élőhelyén.

A faj a Közép- és Dél-Amerikában elterjedt, rendkívül változatos rablóbékafélék közé tartozik. Bár a Milpe-rablóbéka nagy területen fordul elő, a korábbi téves rendszertani besorolás miatt hosszú időn át tudományosan rejtve maradt.

A chocó éjszakai „kattogó” békája

A Milpe-rablóbéka főként sötétedés után aktív. A hímek általában a talaj fölött több méterrel, cserjék és broméliák levelein helyezkednek el, majd erőteljes hangokat adnak ki. Hangjuk egy jellegzetes kattogó zajhoz hasonlítható.

A hímek és nőstények megjelenése között is vannak jól látható különbségek. A nőstények lábain és testük egyes részein gyakran élénkebb színek jelennek meg, például narancssárga vagy világoskék árnyalatok sötét mintázattal. A hímek megjelenése általában egységesebb és kevésbé színes.

A béka a Chocó régióban él, amely a világ egyik biológiailag legsokszínűbb erdős területe. Az ökoszisztémában rendkívül sok növény- és állatfaj található, ezért minden újonnan azonosított faj fontos adalékot jelent a térség élővilágának megértéséhez és védelméhez.

Miért fontosak a múzeumi gyűjtemények?

A Pristimantis milpe felfedezése jól példázza, hogy a természettudományi gyűjtemények értéke hosszú évtizedek vagy akár évszázadok után sem csökken. A gondosan megőrzött példányok lehetőséget adnak a kutatóknak arra, hogy modern módszerekkel újra megvizsgálják a korábbi tudományos besorolásokat.

Ebben az esetben a szakemberek a londoni múzeumban őrzött történelmi példányokat a vadon élő békák megfigyelésével vetették össze.

A kétféle adat együttes vizsgálata segített feltárni azokat a különbségeket, amelyek alapján megállapítható volt, hogy az állat önálló fajt képvisel.

A tanulmány vezető szerzője, Santiago Ron Londonban személyesen is megvizsgálta az eredeti példányokat, miközben a korábbi rendszertani besorolás problémáját kutatta. A kutatócsoport szerint kulcsfontosságú, hogy a tudományos nevek pontosan kapcsolódjanak a természetben élő populációkhoz, mert csak így lehet megbízható képet alkotni a biodiverzitásról.

Régi példányok, új felfedezések

A Milpe-rablóbéka története azt mutatja, hogy a tudományos felfedezésekhez nem mindig kell ismeretlen területeket feltárni. Néha egy múzeumi gyűjteményben évtizedek óta őrzött példány, vagy egy jól ismertnek hitt állat újravizsgálata vezet fontos eredményhez.

A kutatók szerint még számos megválaszolatlan kérdés maradt a Föld biodiverzitásával kapcsolatban, még olyan állatok esetében is, amelyek első látásra jól ismertek.

A történelmi kutatások, a modern technológiák és a terepi megfigyelések kombinációja folyamatosan új részleteket tár fel a természet működéséről.

A Milpe-rablóbéka története arra emlékeztet, hogy egy gyakori faj is rejthet tudományos meglepetéseket – és hogy a múzeumok polcain még ma is lapulhatnak felfedezésre váró történetek.