Krokodilok szabadon

A sósvízi krokodilok híresek arról, hogy képesek visszatérni megszokott területükre, és néha akkor is nagy távolságokat tesznek meg, ha korábban máshová telepítették őket.

Egy új bangladesi tanulmány azonban kimutatta, hogy a fogságban nevelt állatok viselkedése jelentősen eltérhet ettől.

A kutatók azt találták, hogy a fogságban nevelt, kifejlett krokodilok, miután szabadon engedték őket a Sundarbansban, alkalmazkodtak a vadonhoz ahelyett, hogy megpróbáltak volna visszatérni azokhoz a tenyészközpontokhoz, ahol éveken át éltek.

A Wildlife Research folyóiratban közzétett eredmények segíthetnek a természetvédőknek hatékonyabb módszereket kidolgozni a megfogyatkozott krokodilpopulációk helyreállítására.

A krokodiloknak általában erős a helyhez kötődő ösztönük

A hazataláló viselkedés az állatvilágban számos fajra jellemző, és segíti az állatokat abban, hogy visszatérjenek fészkeikhez, táplálkozóhelyeikhez vagy megszokott területeikhez. A krokodilfélék különösen ügyes navigátorok, és gyakran megfigyelték már, hogy visszaindulnak azok felé a helyek felé, ahol eredetileg befogták őket.

Ru Somaweera, a Murdoch University viselkedésökológusa és adjunktus professzora elmondta, hogy ez az erős hazataláló képesség komoly problémákat okozhat az áttelepítési programokban. Megjegyezte, hogy míg a vadon élő krokodilok gyakran megpróbálnak visszatérni eredeti területükre, a tudósok sokkal kevesebbet tudtak arról, hogyan viselkednek a fogságban nevelt állatok szabadon engedésük után.

Ennek vizsgálatához a kutatók a bangladesi Sundarbans mangroveerdejében élő sósvízi krokodilokra összpontosítottak.

Egy nehezen helyreálló populáció

A bangladesi sósvízi krokodilok állományát a kereskedelmi célú vadászat jelentősen megtizedelte, mielőtt 1973-ban bevezették a jogi védelmet. A védelem ellenére a populáció alig mutatott mérhető növekedést.

Az országban ismert fennmaradt példányok többsége a Sundarbansban él, ahol egy közelmúltbeli felmérés szerint mindössze mintegy 140 kifejlett krokodil maradt.

A hagyományos visszatelepítési programok gyakran fiókákat használtak. A fiatal krokodilok túlélési aránya azonban nagyon alacsony, és sok évbe telik, mire elérik a szaporodási érettséget.

Somaweera szerint az idősebb, fogságban nevelt állatok szabadon engedése alternatívát jelenthetne, de csak akkor, ha ezek a krokodilok képesek alkalmazkodni az ismeretlen élőhelyhez ahelyett, hogy megpróbálnának visszatérni a fogságba.

Öt krokodilt követtek nyomon

A kutatók öt kifejlett sósvízi krokodilt műholdas nyomkövető eszközzel láttak el, majd több hónapon keresztül figyelték a mozgásukat.

A csoportban három nőstény volt, amelyek 8–22 évet töltöttek fogságban, valamint egy vadon élő krokodil, amelyet ugyanazon a helyen engedtek szabadon, ahol befogták, és egy másik vadon élő példány, amelyet eredeti területétől mintegy 132 kilométerre telepítettek át.

A különbség az állatok viselkedése között feltűnő volt.

A három fogságban nevelt nőstény egyike sem mutatta jelét annak, hogy megpróbálna visszatérni a tenyészközpontba. Ehelyett viszonylag kis mozgásterületet alakítottak ki, és a helyi vadon élő krokodilhoz hasonló mozgásmintákat mutattak.

Somaweera szerint ez a viselkedés arra utalt, hogy a fogságban nevelt állatok meglepően jól képesek alkalmazkodni új környezetükhöz.

Egy vadon élő krokodil megpróbált hazatérni

Az áttelepített vadon élő krokodil, amelyet Jongrának neveztek el, egészen másképp viselkedett. Bár a vizsgálat ideje alatt Jongra nem érte el eredeti befogási helyét, mozgása következetesen abba az irányba mutatott.

Naponta jóval nagyobb távolságokat tett meg, mint a többi krokodil, és lényegesen nagyobb területet járt be.

Egyes napokon Jongra több mint 30 kilométert is megtett. A kutatók ezt az erős hazataláló ösztönre jellemző viselkedésnek tartották.

Új lehetőség a természetvédelemben

Az eredmények arra utalnak, hogy a fogságban nevelt növendék vagy kifejlett krokodilok szabadon engedése hasznos eszköz lehet a vadon élő populációk megerősítésében.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a vadon élő krokodilok áttelepítése továbbra is alapos tervezést igényel, mivel az állatok hazatérési ösztöne még nagy távolságú szállítás után is erős maradhat.

A tanulmány nem bizonyítja, hogy minden fogságban nevelt krokodil sikeresen alkalmazkodik majd, különösen azért, mert mindössze öt állat mozgását követték nyomon. Az eredmények azonban biztató bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a kifejlett, fogságban nevelt állatoknak a korábban feltételezettnél nagyobb természetvédelmi értékük lehet.

Azokon a területeken, ahol a krokodilok száma továbbra is veszélyesen alacsony, a szaporodási korhoz már közelebb álló, nagyobb állatok szabadon engedése praktikusabb alternatívát jelenthet, mint kizárólag a sérülékeny fiókákra támaszkodni.