Ősi erdők

Mitől olyan értékes ökológiai szempontból egy ősi erdő? A válasz jóval többről szól, mint az ott növő fák vagy növények számáról.

Egy dél-olaszországi új kutatás szerint az erdő szerkezete különösen fontos szerepet játszik abban, hogy mely növényfajok képesek megélni benne.

Az Ecology and Evolution folyóiratban megjelent tanulmány a Pollino Nemzeti Park idős, természetes erdeit vizsgálta, és feltárta, hogyan segítik a nagy fák, a többszintes lombkorona és a korhadó faanyag sajátos növényközösségek kialakulását.

Olaszország ősi erdeinek belsejében

A kutatók kilenc lehetséges őserdőterületet vizsgáltak a Déli-Appenninekben, a mediterrán erdőségektől a magashegyi bükkösökig. A végső elemzés nyolc terület 142 mintavételi parcellájára terjedt ki.

A csapat felmérte az élő fákat, a fiatal növényzetet, a lombkorona jellemzőit, a kidőlt fatörzseket és a faanyag különböző korhadási szakaszait. Emellett az edényes növényeket is azonosították, és a helyi domborzatot is megvizsgálták, így összesen 24, az erdő szerkezetét leíró mutatót alakítottak ki.

A kapcsolatok elemzéséhez a tudósok létrehozták a strukturális heterogenitási indexet, majd többféle statisztikai módszerrel különítették el az erdő szerkezetének és a domborzatnak a hatását.

Miért számít az erdő szerkezete?

Az eredmények azt mutatták, hogy az erdő belső összetettsége szorosabban kapcsolódott a növényközösségekhez, mint önmagában a környező domborzat.

A domborzat az erdőszerkezet változatosságának körülbelül 18,8 százalékát magyarázta. Amikor a kutatók a növényzet összetételét vizsgálták, az erdő szerkezete önmagában a változatosság 23,5 százalékához kapcsolódott, míg a domborzat 12,8 százalékot magyarázott. További 31,3 százalék mindkét tényezőhöz közösen kapcsolódott.

Különösen fontosnak bizonyultak a nagy fák, a lombkorona sűrűsége, a fafajok sokfélesége és a korhadó faanyag.

Ezek a jellemzők együttesen különböző árnyékos, párás környezeteket és változatos növekedési felületeket hoznak létre. Ez a sokféleség lehetővé teszi, hogy eltérő környezeti igényű növények ugyanabban az erdőben éljenek egymás mellett.

A több faj nem mindig jelent egészségesebb erdőt

A mintavételi parcellákon a kutatók 153 edényes növényi taxont azonosítottak. A felmérés 98,65 százalékos mintavételi lefedettséget ért el, míg a becsült teljes fajgazdagság körülbelül 170 taxon volt.

A fajok száma azonban csak a történet egyik része.

A magashegyi bükkösök jellegzetes hegyvidéki növényeknek adtak otthont, köztük olyan fajoknak, amelyek Dél-Európa magasabb fekvésű, hűvösebb területeihez kötődnek. A vegyes erdőkben más, a melegebb körülményekhez alkalmazkodott növényközösségek alakultak ki.

Érdekes módon a rendszeresen bolygatott erdőkben néha több növényfaj élt, mint a viszonylag zavartalan erdőrészekben. Ezekben a közösségekben azonban gyakran nagyobb arányban fordultak elő széles körben elterjedt, tápanyagban gazdag környezethez kötődő növények.

Egy egész ökoszisztéma védelme

Danilo Travascia, a Basilicatai Egyetem kutatója, a tanulmány vezetője elmondta, hogy az erdő több jellemzőjének vizsgálata lehetővé tette a kutatók számára, hogy elkülönítsék a szerkezeti tényezők és a domborzati viszonyok hatását.

Nicodemo G. Passalacqua, a Calabriai Egyetem kutatója hangsúlyozta, hogy a természetvédelem során a növényfajok azonosságát is figyelembe kell venni, nem szabad kizárólag a fajok teljes számára összpontosítani.

Az idős fák, a többszintes lombkorona és a bomló faanyag olyan speciális élőhelyek fennmaradását segítik, amelyek az erdők rendszeres bolygatásával eltűnhetnek.

Tanulságok az erdővédelem számára

Az eredmények szerint önmagában az erdőborítás megőrzése nem elegendő. A természetvédelmi stratégiáknak az idős fák, a természetes megújulás, az álló holtfa és az ökológiai folytonosság megőrzésére is ki kell terjedniük, amelyek lehetővé teszik az összetett erdei élőhelyek kialakulását.

A kutatók hosszú távú megfigyelést javasolnak, amely a növényzet felmérését, a fák évgyűrűinek elemzését, a talaj- és mikroklíma-méréseket, valamint a távérzékelést is magában foglalja.

Gianluca Piovesan, a Tusciai Egyetem kutatója elmondta, hogy a domborzat teremti meg azokat a környezeti feltételeket, amelyek között az erdők kialakulnak, míg a hosszú távú ökológiai folyamatok további, a biodiverzitás szempontjából alapvető összetettséget hoznak létre.

Ahogy a mediterrán hegyvidéki ökoszisztémák egyre nagyobb környezeti nyomásnak vannak kitéve, ezeknek a kapcsolatoknak a megértése segíthet a természetvédőknek megőrizni jellegzetes növényközösségeiket.

A tanulmány rámutat, hogy egy ősi erdő ökológiai értékét nem pusztán a benne élő fajok száma határozza meg, hanem azok a bonyolult élőhelyek és kapcsolatok is, amelyek generációk során alakultak ki.